SÁROSPATAK VÁROS RENDELŐINTÉZETE

3950 Sárospatak Comenius u. 20

 

Kedves Betegeink!

2020. június 15-től a háziorvosi ellátás esetében is időkorlátozás nélkül újraindulhatnak az ellátások, azaz megszűnik az óránként négy beteg ellátását előíró rendelkezés.

Azonban háziorvosi, illetve házi gyermekorvosi ellátás esetében is továbbra is csak telefonon előre egyeztetett időpontban lehet beteget fogadni. Kérjük, hogy a rendelőben kizárólag a háziorvosa által megadott időpontban jelenjen meg.

Az egészségügyi szolgáltatónak és a betegeknek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az egyeztetett időpontok megtartására, a várókban töltött idő és személyek számának minimalizálására. A várótermekben a betegek között legalább 1,5 méter távolságot kell biztosítani.

A belépéskor a beléptető személyzet néhány kérdést tesz fel a beérkező betegeknek, illetve testhőmérséklet ellenőrzés is történik mind a betegek, mind a kísérők esetében. A belépő kísérők számát továbbra is 1 főben maximáljuk.

A kihelyezett kézfertőtlenítő pontnál továbbra is szakszemélyzet segíti a kézfertőtlenítés elvégzését.

A szükséges igazolások, keresőképtelen állományok igazolása, egyéb igazolások, szociális ellátásokhoz szükséges dokumentumok kiadását telefonon lehet intézni, a rendelők dolgozói mindenkinek segítségére lesznek, hogy megkapja azokat. Ezeket az adminisztratív feladatokat a kéréstől számított 5 munkanapon belül kell teljesítenie a háziorvosi körzet dolgozóinak.

A szakorvosi javaslatok, közgyógyellátási igazolványok időtartama jelen szabályozás szerint a veszélyhelyzet megszűnését követően további 6-12 hónappal meghosszabbodnak.

A veszélyhelyzet időtartama alatt a keresőképtelenségről szóló igazolásokat a hónap végén kell kiállítani.

A rendszeresen használt gyógyszerek felírásáért továbbra sem kell bemenni a receptért a rendelőbe: ezen gyógyszerek e-recept formájában telefonon keresztül továbbra is kérhetőek a rendelési időben. A beteg TAJ számának bemondásával és személyazonosság igazolásával hozzátartozó is kiválthatja a gyógyszertárban.

Közösen, a szabályok folyamatos betartásával, egymásra figyelve tudunk azért a legtöbbet tenni, hogy megóvjuk magunkat és szeretteinket a fertőzés veszélyétől.

Vigyázzunk egymásra!

Sárospatak Felnőtt Háziorvosai és Házi Gyermekorvosai


Tisztelt Lakosság!

Ahhoz, hogy a koronavírus fertőzés veszélyeit minimálisra csökkentsük a következő hetekben, a lakosság egészségének megóvása érdekében, kérnénk a sárospataki Központi Háziorvosi Ügyeleti ellátás igénybevételekor az alábbi szabályok, előírások pontos betartását:
Ha Ön vagy családtagja hirtelen belázasodik, köhög vagy nehezebben lélegzik, és az elmúlt 14 nap folyamán külföldön járt, vagy esetleg arról van tudomása, hogy új koronavírussal igazoltan fertőzött személlyel érintkezett, akkor telefonon hívja a háziorvosi ügyeletet (06-46/477-104).
A hívásokat az Országos Mentőszolgálat Irányító Központja fogadja. Mondja el a diszpécsernek a tüneteket és azt, hogy az elmúlt időszakban pontosan hol járt külföldön vagy azt, hogy hol és mikor találkozhatott olyan személlyel, aki igazoltan új koronavírussal fertőződött. A telefonálás lehetővé teszi, hogy indokolt esetben a diszpécser a kijelölt egészségügyi intézménybe utalja anélkül, hogy a betegnek meg kellene jelennie az ügyeleti rendelőben. Ez segít megelőzni a fertőzések terjedését is. Feltétlenül kövesse a Mentőszolgálat diszpécserének útmutatásait, és működjön együtt a népegészségügyi hatósággal.
Ismételten felhívnánk a figyelmet, hogy a Központi Háziorvosi Ügyelet keretében csak sürgősségi ellátás nyújtható.
Kérnénk kedves betegeinket, hogy a fertőzés veszély csökkentése érdekében csak indokolt esetben keressék a Központi Háziorvosi Ügyeletet.
Közösen, a szabályok folyamatos betartásával, egymásra figyelve tudunk azért a legtöbbet tenni, hogy megóvjuk magunkat és szeretteinket a fertőzés veszélyétől.
Vigyázzunk egymásra!

Sárospatak Központi Háziorvosi Ügyelet

Javaslat a minden háztartásban tartandó gyógyszerekről

Általános megjegyzések:

  • az otthon tartott készítményeket minden esetben kezelőorvosával egyeztesse, gyógyszerek adagolási mennyiségét (dózisát) beszélje meg vele
  • a vényköteles készítményeket kezelőorvosával fel kell íratnia – akár e-receptre
  • saját krónikus betegségeire figyelemmel egyéb gyógyszerekre is szüksége lehet
  • figyeljen a gyógyszerérzékenységre, allergiára
  • a panaszok, tünetek változatlansága, súlyosbodása esetén keresse kezelőorvosát
  • egy tünetre több készítmény is lehetséges, természetesen az azonos hatástani csoportba tartozó készítmények közül csak egy alkalmazása megengedett
  • a különböző néven szereplő, de azonos hatóanyag tartalmú gyógyszerek együttes szedése káros és feltétlenül kerülendő
  • a javasolt készítmények nem teljes körűek
  • az antibiotikum a házi patikának nem része

Panaszok tünetek esetén a következő gyógyszerek használata javasolt:

Sárospatak Város Rendelőintézet Területi Védőnői közvetlen elérhetőségei:

Kedves Várandósaink  és  Gondozottaink!

Kérjük Önöket, hogy a kialakult vészhelyzetre való tekintettel, a korábban honlapunkra kitett tájékoztatás alapján, az alábbi elérhetőségeken kérhetnek segítséget és tájékoztatást védőnőiktől:

Munkaidőben:

06-47/513-154

Balla Noémi védőnő    06-20/240-4968

Kállai Regina védőnő  06-30/445-7030

Pásztor Judit védőnő   06-20/242-3648

Szilágyi Lívia védőnő  06-30/195-3449

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A várandósok és gondozottak probléma, kérdés, szükséges vizsgálatok ügyében kizárólag telefonon és elektronikusan érdeklődjenek a területileg illetékes védőnőnél.

Ne menjenek a tanácsadóba, csak abban az esetben, ha ezt a védője kéri.

A veszélyhelyzetre való tekintettel a fenti szabályok módosulhatnak, további korlátozások vezethetők be, melyekről folyamatos tájékoztatást nyújtunk.

Közösen, a szabályok folyamatos betartásával, egymásra figyelve tudunk azért a legtöbbet tenni, hogy megóvjuk magunkat és szeretteinket a fertőzés veszélyétől.

Vigyázzunk egymásra!

Sárospatak Védőnői

Minőségirányítás

Intézményünk CertUnion ISO 9001 Tanúsítvánnyal rendelkezik

CertUnion Tanúsított Rendszer