Rendelőintézetünkben 2014 óta működik egynapos sebészet. 2018-ban végrehajtott fejlesztésnek köszönhetően az addig csak szemészeti műtéteket végző műtéti egységünk további 5 szakmával bővült.
A korszerű műtéti eljárások és eszközök használatának köszönhetően a beteg a műtét során kisebb megterhelésnek van kitéve, ezzel csökkentve a kórházi ápolás és gyógyulás idejét. Az egynapos sebészeti beavatkozáson olyan, előre megtervezett, előjegyzés alapján végzett diagnosztikus és/vagy terápiás sebészeti jellegű tevékenységet értünk, amelyet követően a beteg néhány órás szakfelügyeletet igényel. A megfigyelés esetenként áttolódhat a következő napra , de nem haladja meg a 24 órát.
Több évtizedes, nagy szakmai tapasztalattal bíró orvosaink és szakdolgozóink a bejelentkezéstől a műtétet követő kontrollvizsgálatok végéig állnak betegeink rendelkezésére. A közfinanszírozott egynapos sebészeti műtétek minden egészségügyi biztosítással rendelkező páciens számára elérhetőek. Külföldiek, illetve biztosítási kártyával nem rendelkezők térítés ellenében vehetik igénybe a szolgáltatásainkat. Térítési díj szabályzatunk itt érhető el.
Az egynapos műtéteket az első felmérő vizsgálat után a szükséges kiegészítő vizsgálatok követik (labordiagnosztika, belgyógyászat, aneszteziológia). A műtéteket előjegyzés alapján végezzük.
Műtéti szakmáink és ellátó orvosok
- Szemészet: Dr. Tornai Ildikó, Dr. Okos Mária
- Szürkehályog
- Utóhályog ( YAG lézer)
Általános sebészet
- Proctológia: Dr. Péter Sándor
- Aranyér
- Végbélsipoly (fistula)
- Végbélrepedés (Fissura ani)
- Sinus pilonidalis
Ortopédia-traumatológia:
- Ortopédia: Dr. Tóth Csaba, Dr. Dargai Sándor
- Artroszkópos térdműtét (pl.: porc, meniscus)
- Bütyök (hallux valgus)
- Kalapácsujj
- Fémkivételek
- Traumatológia: Dr. Matolay György
- Artroszkópos térdműtét (pl.: porc, meniscus)
- Fémkivételek
- Kéz- és vállsebészet: Dr. Bábás Géza, Dr. Németh Zoltán
- Artroszkópos vállműtét, rotátorköpeny rekonstrukció
- Carpal Tunnel műtétek (kéztő alagú szindróma)
- Pattanó ujj műtét
- De Quervain betegség
- Hüvelykujj nyeregizületi (CMC) műtétek
- Idegfelszabadítások
- Ganglion eltávolítások
Fül-orr-gégészet: Dr. Duma Adalbert
- Bőr alatti elváltozások eltávolításaaz orr, füll környékén.
Urológia: Dr. Katona Ferenc
- Fityma műtétek (pl. circumcisio, fitymaszűkület kezelése)
- Here-vízsérv műtét
Nőgyógyászat: Dr. Erdélyi Tatjána, Dr. Hajnal Melinda
- Méhkaparás (kürett)-vérzészavar,polyp,diagnosztikai célból
- Hüvelyi vagy méhpolyp eltávolítás
- Spirál eltávolítása/felhelyezése altatásban
Aneszteziológiában közreműködő orvosaink: Dr. Khalid Zaid, Dr. Vajas Zsuzsa Andrea, Dr. Kiss Béla, Dr. Tupicja Miroszlav, Dr. Sipos József.
- Regionális vagy vezetéses érzéstelenítés
- Általános érzéstelenítés (altatás)
Időpont egyeztetés - Stofa Ibolya esetmenedzser: +36 20/220-7618